Idén végre kedvez a szerencse a lovasoknak, a múlt heti Pilisvörösvári Lovas Majálison és a tegnapi (2011.05.14) Kevély-kerülő Lovastúrán is igazi lovaglós idő volt.

A Pomázi Magyar Várba való átlovaglás idén sem jött össze elsőre, egy kis kerülővel és némi késéssel értünk csak át, így a "bemelegítés" 15 km-esre sikerült. A csapat nagy része a törkölypálinkán és  kolbászos-szalámis reggelin túl volt, ehhez gyorsan mi is csatlakoztunk, és már csak néhány résztvevőt vártunk. Az indulás némi késéssel Lökkös Attila eligazításával kezdődött 26 (vagy 27?) lovasnak, majd Bartos Viktória vezetésével nekiindult a csapat a kb. 30 km-es távnak. Viki nagyon jó terepet vezetett, ahol megfelelő volt a talaj, szép hosszú, jó iramú vágtákat mentünk. Lovam (Tom Mix) az elején meg volt győződve róla, hogy ez most egy galoppverseny kimondottan az ő kedvéért, és szerette volna meghálálni a bizalmat, úgyhogy az első 10 km némi birkózással telt. Szerencsére jófejű ló :)) , így mintegy 10 km után belátta, hogy most csak egy sima tereplovaglásról van szó és lenyugodott, így végre én is hódolhattam a táj szépsége előtt, és néha a fényképezőgép is előkerült. Az "Egri vár" körül is mentünk egy galoppot, majd a 13 óra körül kezdődő pihenő Pilisborosjenőn ért minket, ahol a jó szervezésnek köszönhetően sör , ásványvíz és pogácsa várt minket. Az ebéd és a helyi majálisra kilátogató gyerekek meglovagoltatása után ismét lóra pattantunk és a réten néhány kör búcsúvágta után belovagoltunk a faluba, hogy tiszteletünket tegyük a majálison. Itt kissé lecsappant a létszám, néhányan hazafelé vették útjukat. A folytatás Csobánka felé az erdei úton vezetett, sajnos hétvége lévén nagy volt a forgalom (autó, turista, kerékpáros), így többször kellet felvenni a lovakat a vágtaszakaszban. A végére egy hosszabb szakasz lépés után közkívánatra egy kb. 300 m-es háziversenyt indított Claudia, amit Tom Mix nyert hajszállal Claudia lova előtt. A várba való besétálás után elhelyeztük a lovakat, majd egy finom palóclevessel vártak a szervezők, mellé pálinka, bor, sör üdítő ízlés szerint. A pihenő után hazaindultunk, a kötelező eltévedés az Oszoly tetején a keresztnél derült ki, de legalább innen már tudtuk merre menjünk (Darius és Tom Mix hegyi kecskéket megszégyenítően teljesítették mind fölfelé, mind lefelé a sziklás ösvényt !). A lényeg , hogy még este 8 előtt hazaértünk a Bende-tanyára a kellemes, baráti közös lovaglás után. Köszönet a szervezőknek és a túravezetőnek ! Saufert Gyula, Balan Endre